Tájékoztatás a Koronavírussal kapcsolatban (UPDATE: 2020.03.12.)

 

Kedves Érdeklődők,

 

Néhány napja Magyarországon kihirdetették a veszélyhelyzetet és akciótervet hoztak létre.
Számunkra a Ti biztonságotok a legfontosabb, ezt tartottuk szem előtt minden egyes döntés előtt, amelyeket a napokban hoztunk, végiggondoltuk, hogy mit tehetünk azért, hogy a leginkább megvédhessünk Benneteket, mégis éreztethessük, hogy Veletek vagyunk minden nap, akkor is, ha fizikailag nem vagyunk közel egymáshoz.

 

Nehéz szívvel, de felelősségünk teljes tudatában kellett dönteni például az elvonulások sorsáról. Ezért azokat, sőt a nepáli utat is le kellett mondanunk. Azóta kiderült, hogy jó döntést hoztunk, nem is tehettünk volna mást, hiszen Nepál március 14-től felfüggesztette a vízumok kiadását, azaz nem lehet beutazni az országba - jelenlegi állás szerint - április 30-ig.

 

Hogy melyek maradnak el, arról már lehet, hogy kaptatok is értesítést, és az Avatómesterek a továbbiakban is tájékoztatni fognak Benneteket.

 

Mindenkit arra kérünk, hogy felelősségteljesen járjunk el a nadis központok látogatása során, például ha nem érezzük magunkat teljesen egészségesnek, akkor most inkább maradjunk otthon, hogy ezzel is védjük a társainkat nemcsak a fent említett vírustól, hanem az influenzától vagy bármely másik fertőző kórtól is.

 

A központokban eddig is fokozottan figyeltünk a higiéniára, de most még több energiát fektetünk ebbe mi is, például gyakoribb felületi- és levegőfertőtlenítéssel is. Arra kérünk, hogy te is tartsd be a személyes higiéniára vonatkozó legújabb ajánlásokat, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés kérdésében, valamint ha ugyan nem vagy beteg, de köhögsz vagy tüsszentesz, akkor azt javasolják a szakemberek, hogy az a könyökhajlatba történjen (esetleg zsebkendőbe, amelyet utána azonnal dobjunk ki).

 

A vírusok terjedése miatt azt kérjük, hogy ideiglenesen a nadis ölelés és a puszival köszönés helyett, inkább a keleti módszert preferáljuk a köszöntésre és a tisztelet jelének kifejezésére, azaz enyhe meghajlást, a mellkas előtt imatartásba helyezett kezekkel.

 

Ilyen vészterhes időszakokban is az a legfontosabb, hogy maradjunk higgadtak, próbáljuk megtartani a lelki békénket és erősítsük az immunrendszerünket. Akinek esetleg elmarad bármely programja, az is inkább ezt lássa ebben: lehetőséget kaptunk arra, hogy befelé figyelhessünk.

 

Köszönöm minden nadisnak, hogy együtt, egységben vagyunk, és remélem, minél hamarabb túljutunk ezen az időszakon.

 

Virtuális öleléssel és szeretettel:

Petrezselyem József

A Magyar Szabadalmi Hivatal Az M04 04801 számon bejelentett PRÁNANADI® megjelölést 2007. február 23-án 188 739 számon jogerősen bejegyezte. A védjegy oltalom visszamenőleg, 2004 november 30-tól érvényes. A Védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 1. § (2) bek. a) pontja alapján a PRÁNANADI® szó védelem alatt áll, használni csak engedéllyel lehet. Engedély nélküli használata jogtalan, ez által törvénybe ütköző.
Védjegy oltalom az alábbi tevékenységekre vonatkozik.